2010. április 30., péntek

Eiffel az új Gödör? avagy újratalálkozások

Már megint majdnem győzött a lustaság. De végre túlléptünk az öreges "Menjünk inkább haza, mert fáradt vagyok." mondatokon, és rávettük magunkat, hogy elnézzünk a Nyugati téren elhelyezkedő U26 nyitóbulijára, ahol a Booka Shade lépett fel. Dóri nagyon cuki volt, az ÖSSZES előadó ÖSSZES számánál megkérdezte, hogy: "EZ MÁR A BOOKA SHADE?" Aztán amikor mondtuk, hogy igen, ezek már ők, azt mondta: "Ez tényleg nagyon jó, ez tetszik a legjobban." Tévedtünk. Az még mindig a Biscuit Reality volt. :) :) :)
Olyan emberekkel találkoztunk tegnap, akikkel már évek óta nem. Valahogy mintha a tavasszal újraéledt volna a kimozdulás, a bulizás, az új helyek utáni vágy.
Gejzával nagyon jó volt bandázni, (annak ellenére, hogy a bringát végül nem róla neveztük el, és a hosszú haja se tetszik annyira...), Imit is régen láttuk, Bios szorosan Anya szoknyája mellett volt egész este, de azért odaköszönt nekünk is, ezt mindketten lájkoltuk. Gát Petiről megállípítottuk, hogy nagyon le van fogyva, és a hónapokkal ezelőtt megbeszélt találkozó a mai napig nem valósult meg. :( Sebaj, ami késik, az kamatozik.
Dudi hozta a formáját: tengleng, teszvesz, pirigpörög, izegmozog, meg néha kicsit zizeg. No, hát tegnap NAGYON zizegett! :) Szeretünk Duddancs!
Fanna kicsit később talált oda az Eiffelhez, node ezt most betudjuk annak, hogy a szerelem okozta rózsaszín ködből még GPS-szel is nehéz lehet bárhova eltalálni. :)
A hely egész jónak tűnik, annak ellenére, hogy a szomszédos Retropolisból egészen bizarr és fura arcok tévedtek át. Remélhetőleg ez nem válik szokásukká.
Hogy mitől félünk? Hogy nyár végére az egyébként igényesen kialakított "meder" szét lesz rombolva, tele lesz szeméttel, és ahogy annak idején a Gödörnél (ezen sokat segített a közelmúltban bevezetett biztiőrös beengedés) is érzékelhető volt, hogy megjelentek a hajléktalanok, meg a mindenféle punk fazonok, akiknél nem lehetett eldönteni, hogy a kezükben hurcibált üvegben higító van, vagy tablettásbor.
Booka Shade egyébként nagyon élvezhető volt, a tömeg se volt annyira tragédia, a Nyugati Pályaudvar épületére vetített animált falfestés pedig egyszerűen zseniális. (Konkrétan több, mint egy évvel ezelőtt mondtam a főnökeimnek, hogy ezt nekünk kéne megcsinálnunk valamelyik projektünknél, de persze lecsúsztunk róla...)

Száz szónak is egy a vége, nem csak az U26 nyílt meg, hanem visszavonhatatlanul és végérvényesen kijelenthetjük:
ITT A TAVASZ!
csipeszvoltam

Nincsenek megjegyzések: