Köszönet a gondolatokhoz

Biztosan néhányotok észrevette, hogy kicsit eltűntem utóbbi időben a színről...
nem magyarázkodom, nincsen mit...

Kicsit a befelé figyelésre, a gondolkodásra szántam az időt.
Haverokból utóbbi időben igazi barátok váltak, akikkel szinte pirkadatig filozofáltunk, gondolkoztunk, "lelkiztünk" sablonosnak, felületesnek tűnő dolgokról, mint az élet célja, karrier, a szerelem különböző fajtái:

A kezdődő, a meglévő, a kialvó, a kialudt... a nehéz útról, amíg az ember végső soron már a reményt is feladja, hogy az amire emlékezni vélik, hátha újra fellángol... Senki nem tehet róla, mindketten óvtuk, és küzdöttünk érte éveken át, de be kell látni, mára már csak hamu maradt, azt is viszi a szél... nekünk megmaradtak az emlékeink... és ez a nagy mi közös nagy kincsünk. Ha visszagondolunk a csodaszép közös pillanatokra, már nem fájdalom, hanem egy meleg mosoly kerül arcunkra... de ez az út hosszú, és fájdalmas...

A félelemről is sokszor szó esett: az ember sebei begyógyultak, újból sebezhetővé válik... Tudja mind a két fél... mégis...

A szerelem hogyan jó: taktikázzunk avagy ne?
Jó lenne ösztönösen, de állítólag olyan nincsen.
Továbbra is az a véleményem, igaz izgalmas a taktikázás... de ez valahol mégiscsak egy harc: ahol valaki valakin győzedelmeskedni akar... lehetnek ezek játékosak, egy ideig... csak ne rögzüljenek be...

Sodródás és harc a célokhoz (lsd lenti IMU bejegyzés).

Egy nagy kérdés, ami sokat foglalkoztatott: mitől nő a nő, és mitől férfi a férfi?
Elő lehet hozni a sablonos szövegeket: a nő attól nőies, hogy szeretetteljes, átölelő, befogadó, melegséget sugároz... a tipikus anya... manapság hozzájön egy csomó elvárás: legyen karrierje, legyen ápolt, legyen jó háziasszony, anya és szerető... és erre ugyan úgy van 24 órája, mint a férfinek, akivel szemben támasztott elvárás "egy fokkal legyen szebb az ördögnél!".
A baj, hogy lassan tényleg csak ennyi az elvárásunk...
Már az sem baj, ha mi hozzuk a pénzt a konyhára (ez még annyira tényleg nem is baj), a végén még az sem fog minket zavarni, ha már nem is szeret... De akkor minek az egész? - Ösztönös szaporodás?

Egy nagyon nagy gondot látok: a férfiak szerepe nagyon nagy változáson megy át. Vagyis, eddig a férfi szerep abból állt, hogy elment vadászni, haza hozta a kavicsfogú álteknőst... beverte a szomszéd barlang törzsfőnök fejét, amíg az asszony megsütötte az állatot - Ki voltak osztva a feladatok.
Oké, később még a török fejét is be kellett vernie.
Ma mit tesz az "erősebbik nem"? Elmegy dolgozni, napi 8 órában, este hazamegy, befekszik a tévé elé, vagy találkozik este a haverokkal... a jobbik fajta talán még egy könyvet is elővesz. PONT!
A nő? Elmegy dolgozni, ebédszünetben bevásárol, hazafut, megfőzi a vacsorát, megnézi a gyerek leckéjét, elfut edzésre, kozmetikushoz, fodrászhoz... haza fut, mert este a férj már hiányolja az ágyból... és ne fájjon a feje...

A férfi talán joggal érzi manapság kicsit kevesebbnek magát a nőnél. Csak egy baj van: önsajnálatba merül és ott marad. Nem áll fel, és mondja azt, adj már át a feladataidból! Miért lenne egy férfi kevésbé férfi, ha ő viszi a gyereket reggel az oviba? Ha ő vásárol be ebédszünetben? A férfiak miért csak ünnepnapokon képesek főzni? (Igen tudom, mert akkor lehet kreatívkodni. - persze hogy az az izgalmasabbik)
Az illemszabályokat sem tartjuk már be, ami viszont tényleg jó játék lenne, ha mind két fél tudná (könyörgöm: ne azért engedj előre az ajtónál, hogy én küzdhessek meg vele! :)).

Ne értsetek félre, nincsen semmi bajom a férfi nemmel. Sőt! Hihi, ellenkezőleg.
Barátaim nagy része az ellenkező nemet erősíti.

Egyszer egy kedves ismerősöm, mondta, hogy csak azt szeretné, hogy majd a felesége boldog legyen. A lány ne foglalkozzon számlákkal, ő csak éljen boldogan... a számlák had legyen az ő gondja... szép és kedves felfogás, de ez meg talán a másik véglet...

Bevallom, nem értem még gondolatmenetem végére, és még kicsit összefüggéstelen... ebben a stádiumban meg akartam veletek osztani...

Látok némi összefüggést a férfi szerepkör újrarajzolódásában, és a sok sikertelen kapcsolat között.
Nem azt mondom, hogy mi nők nem vagyunk benne hibásak. Dehogynem... mi vagyunk azok, akik elkényeztetjük őket, hagyjuk őket elpuhulni.
Természetesen nem lehet mindenki indián, nem is szeretnék indiánt magam mellé... szeretem, ha szeretteim elmondják, mit éreznek, mi mozgatja őket (ezt többségük tudja, és meg is teszi. Amit megtisztelőnek érzek).
Úgy szeretnék kelni egy férfi mellett, hogy tudom, hogy 100%ig megbízhatok benne, aki mellet én nőnek, és aki mellettem férfinek érezheti magát...
De nem csak azért vagyok nő, mert ő azzá tesz, hanem önmagamban is az lehetek. Ő pedig önmaga, mint egy egységes individuum férfi. Nem közösen alkotunk egy egységet, hanem önmagunk is egy-egy egység vagyunk, viszont közösen erősítjük egymást.

Nem tudom világosan megfogalmazni magamnak, hogy mitől nő a nő és mitől férfi a férfi?!

Így hajnali fél 6-kor úgy érzem eleget virrasztottam, lefekszem végre aludni.
Nektek meg lassan jóreggelt!

Sok mindenről nem ejtettem még szót, mint az önmagad megtalálása, művészi kifejezés... nyelvek, bilingualitás és a hovatartozás "problematikája".

Következő inszomniás éjszakámon kifejtem ezt is.

Sok puszi
K.