2008. október 5., vasárnap

IMU-s challenge day

Mai mérleg:
iszonyatos izomláz és egy meghúzódott kisujj... :D

Persze késéssel indultunk a dunakeszi reptérre, ahol Dubaii főkájtoktatóval kezdtük meg első "ernyőtechnika" óránkat...
Eltartott vagy délután 4-ig, addigra azért sikerült azt elérnünk, hogy egy-egy nagyobb szél ne szántsa velünk végig a repülőteret... De azért Kingának és nekem is volt részünk a hason vonszolásban. Az én kisujjam is ez alatt sérült meg. : ) Au...
Aztán amikor már kopogott a szemünk az éhségtől, mert Kinga ugyan készült elemózsiával, de azt kábé sáskahadak módjára felfaltuk az első órában, 4-re kellő képpen megéheztünk, úgyhogy irány Bp.
Már út közben eldöntötük, hogy ez a nap nem érhet véget további extrém sportok kipróbálása nélkül, úgyhogy ahogy hazaértünk, szinte azonnal indultunk is tovább falat mászni. Ez is életünk első falmászós élménye volt, de megérte.
Most, hogy itt ülök a gép előtt, tényleg olyan érzésem van, mintha új izmok épültek volna a testembe, melyek létezéséről eddig fogalmam sem volt. : ) Igen Levi, tudom, hogy húsos a karom, de nemsokára szép szálkás karokra, lábakra és hátizomra teszünk szert, és az ilyen beszólásokra akkora taslit kapsz, hogy a fal adja a másikat... ...mert csipesz komolyan gondolja...
Also a mászás után én még átkerekeztem vadonatúj (1979-es, tehát idősebb mint én) Abigél nevű Puch Sprint kerékpárommal Bioshoz, és vittem neki kaját -amit Kinga főzött még tegnap- aztán haza.
És most írom ezeket a sorokat.
A képeket is megtaláljátok mind Abigélről, mind pedig a mai kájtozásról.

csipesz



Hozzáteszem az enyémet is:

nadrágom tiszta fű folt, mert persze térden csúszva ment már a húzatás :) ezek szerint az oldalamon is.. karomból ítélve azon is mentem :D csíkos :)



Falmászás utánig egyezik a mesém Csipeszével... utána átmentem Anyukámhoz, aki összetapasztott pink kineziológiai tapekkel (pinkre rezgek a legjobban - pfh... mi másra?:)), mint Beckham

az addig oké, hogy placebo ... és rám nagy hatással van a marketing :) de attól még érzem: jól áll a pink :) ... najó nem.. de tényleg térdem és derekam egy roncs (nem is kíméltem soha...) és most nem fáj :) jihúúú...

Bios, jó étvágyat... lasssan háziasnak érzem magam... te jó szagú szent ég... félek.

Kingu

1 megjegyzés:

kinguksa írta...

Mitől van nekem rettentően izomlázam??? A magastérdemeléses futástól, vagy a tapeingtől??? Én nem tudom, de rémes...